A régi és az új nevelési szemlélet

 

Világunk egy nagy átalakulás folyamatában van. Gyermekeink már nagyon mások, mint mi voltunk gyermekkorunkban. Természetesen mi is változtunk a szüleinkhez képest. Most rajtunk a sor, hogy átalakítsuk a tanult nevelési elveket, gyermekeinkhez, a mostani szemléletünkhöz igazítsuk.  Egy Új Gyermek szülőjeként tudatossá kell válnunk arra, hogy mi motiválja az általad/általam választott nevelési mintát.

A régi szemlélet főként a Hatalmon és a Félelmen alapult. A szülő kötelezettségként tekintett a gyermekre, amit elvállalt, és a szülői kötelesség arról szólt, hogy biztosítsa a gyermekről való anyagi gondoskodást és ellátást, és hogy tanítassa és felnőtté formálja a gyermeket, a többi felnőtthöz hasonlóvá.

A gyereket arra nevelték, hogy féljen a büntetéstől, és hogy a szülőket, tanárokat és a többi felnőttet hatalmi figuráknak lássa. A gyereket arra tanították, hogy elfogadja a társadalmi normákat ezektől a hatalmi figuráktól, még akkor is, ha azok nem voltak összhangban a természetes hajlamaikkal.

A szülők és a nevelők úgy gondolták, hogy a gyermek irányítása és kontrollálása a szerepük. Ezért úgy érezték, joguk van megbüntetni a gyermeket, akár erőszakos módokon is, ha a főként szabályok és tilalmak formájában gyakorolt kontrollt a gyermek megszegte vagy figyelmen kívül hagyta. A szabályok és regulák azt a célt szolgálták, hogy a gyermek „beilleszkedjen” a társadalomba, hogy alkalmazkodjon hozzá. A régi nevelési szemléletű szülők gyakran mondanak ilyesmiket: „Márpedig ezt fogod csinálni, mert én vagyok az anyád/apád!” vagy „Ezt fogod tenni, mert mindenki ezt teszi.”

A régi nevelési szemléletű szülő tekintélyelvű, és szolgálatkészséget és tiszteletet követel a gyermektől a ráruházott hatalomnál fogva, melyet ő birtokol a szülő/gyermek kapcsolatban. E szerint a hiedelemrendszer szerint a szülő „birtokolja” a gyermeket, és joga van szolgálatkészséget követelni. A szülők úgy gondolják, hogy többet tudnak és bölcsebbek, és ezért joguk van megkövetelni bizonyos viselkedési mintákat és a gyermek életét érintő döntéseket a „gyereküktől”.

Az új nevelési szemlélet

Az új nevelési szemlélet a Szereteten alapszik és a Szívközpontból fakad.

E szerint az új szemlélet szerint minden gyermek egy ajándék és megtiszteltetés.

A nevelést a szív tapasztalatának tekinti, ahol a szülő feladata, hogy felneveljen és támogasson egy újonnan érkezett lelket a Földön. Ez a feladat egy partnerkapcsolat, amelyben a szülő és a gyermek osztoznak a növekedés és tanulás tudatos tapasztalatának megteremtésében, annak kalandjában.

Ebben az új szívközpontú nevelési modellben a gyermeket annak tekintik, aki – egy magasan fejlett léleknek.

A szülő szerepe gyakran az, hogy segítse a gyermeket, hogy ő átadhassa üzenetét a világnak. Hogy ezt megtehesse, a gyermeknek szeretetre, táplálásra van szüksége, bátorításra, hogy teljesen kifejezze azt, aki és ami ő valójában, és lehetőségekre, hogy kifejlődhessen teljes potenciálja egy szerető környezetben.

Ahhoz, hogy ilyen szülő vagy nevelő legyen valaki, a Szeretetnek, a Türelemnek, a Tiszteletnek és a Feltétel Nélküli Elfogadásnak szerepelnie kell az alapvető szülői vagy nevelői képességei között. Szükség van arra is, hogy az új szülő megtanulja és megértse a Megbeszélés, Kommunikáció és a Fegyelem képességeit is.

 

SZERETET

Ez A LEGFONTOSABB szülői készség mind közül. Sokan úgy gondolják, hogy ez „természetesen jön”. Ám a szülők gyakran lemásolják a saját tanult szülői mintáikat, anélkül, hogy elgondolkodnának azon, hogy ezek a szívből jönnek-e vagy sem.

Valójában nem tudod szeretni és tisztelni a gyermekedet, ha nem szereted és tiszteled önmagadat. Oly sokunkat neveltek fel „nem vagy elég jó” üzenetekkel, amik az alacsony önbecsülést táplálják, és nehézségeket okoznak önmagunk szeretetével és önmagunk elfogadásával kapcsolatban. Mindenkinek, aki gyerekekkel dolgozik, szükséges megfigyelnie, hogy a feloldatlan önelfogadási problémáit hogyan vetíti ki a gyermekre. Ilyen esetekben a gyermeket „rossznak”, „kezelhetetlennek” tekinti a szülő, vagy a számos „nem elég jó” címke valamelyikével illeti.

A szülő feloldatlan haragja vagy konfliktusai is visszatükröződnek a szülő felé a gyermek viselkedésében. Gyakran előfordul, hogy egy haragos és szeszélyes gyerek a szülő elnyomott érzéseit éli ki.

Nehéz gyermeket nevelni, amíg keresztül nem dolgoztad magad a belső problémáidon, és nem vagy képes szeretni önmagad, hatalmadat újra magadhoz venni és kifejezni legmagasabb lehetőségeidet.

Meg FOGOD tanulni, hogy visszavedd saját hatalmadat, és értékeld és becsüld önmagad – ahogy megtanítják neked ezeket a képességeket. Ám sokkal egyszerűbb, ha már rendelkezel ezekkel a képességekkel, ekkor ugyanis a gyermeked nevelése az egymást képessé tevő növekedés kölcsönös kalandjává válik.

 

FELTÉTEL NÉLKÜLI ELFOGADÁS

Ez egyike a legnehezebb dolgoknak a szülő számára. A szülői büszkeség gyakran azt követeli, hogy a gyermek megfeleljen bizonyos elvárásoknak, vagy bizonyos szerepeket töltsön be.

Nagyon különleges szülőnek kell lenni ahhoz, hogy képes legyél azt mondani: „Elfogadom azt, aki vagy” és „Nem kell olyannak lenned, mint én vagyok”.

Egy bizonytalan szülő a gyermek nagymértékű különbözőségét fenyegetésként élheti meg, és azt követelheti a gyermektől, hogy alkalmazkodjon.

Ám az új szülő megengedi a gyermeknek, hogy kibontakozzon és az legyen, aki, sőt, bátorítja a gyermek lényének azon aspektusait is, melyek távol esnek saját gondolkozási módjaitól vagy létformájától, ha a gyermek tehetsége ezekben az aspektusokban rejlik.

 

TISZTELET

Ez szorosan összefügg a feltétel nélküli elfogadással. Ha a szülő el tudja fogadni, hogy ki és mi a gyermek, akkor ezen az elfogadáson egy kölcsönös egymás iránti tiszteletet jöhet létre.

Ez a kölcsönös tisztelet a szükséges alap, amelyre a szülő-gyermek kapcsolatot fel lehet építeni.

Sok régi típusú szülő tapasztalatlannak és meglehetősen butának tekinti a gyermekeket, míg tapasztalt és bölcsebb felnőttek meg nem tanítják őket mindenfélére. Az új szülők tudatában vannak annak, hogy gyermekük egy fejlett létező kicsi testben, és kapcsolatukban az elképzelések és tapasztalatok kölcsönös cseréje van jelen. A szülő megtanítja a gyermeknek/léleknek az élethez szükséges készségeket, melyekre szüksége van a bolygón. A gyermek pedig az élet új nézőpontjaira, perspektíváira tanítja a szülőt, ami abból fakad, hogy szorosabb kapcsolatban van a Szellem világával.

Ez a kölcsönös tisztelet azt jelenti, hogy mindenki megengedi a másiknak, hogy az legyen, ami, és nincs szükség kritikára és ellenségeskedésre, ha különbségek vannak.

Valójában az új szülő ezeket a különbségeket ünneplésre okot adó dolognak fogja tekinteni, ahogy elkezdjük megérteni az emberi létben jelen levő óriási változatosságot és különféleséget a bolygón jelenleg.

 

TOLERANCIA

Ez a terület szintén összefügg az előző két témával. Ha elfogadás, szeretet és kölcsönös tisztelet van otthon, akkor szintén jelen van a tolerancia a családban levő személyek különbségei és különböző igényei iránt.

Ezt a tolerancia ki tud később terjedni a szélesebb társadalomban is az otthonon kívül. Ha arra tanítod a gyermekedet, hogy minden rendben van veled, és minden rendben van velük is, akkor sokkal valószínűbb, hogy ezt a mintát fogják továbbvinni, ha kapcsolatba kerülnek különböző gyerekekkel és emberekkel az iskolában, és egyéb otthonon kívüli szituációkban.

Az új szülők megmutatják a gyermeküknek, hogy kapcsolatba tudnak lépni tőlük „különböző” emberekkel is, ha tisztelet van jelen. És képesek megbecsülni a különbözőséget és ünnepelni a változatosságot, nem pedig fenyegetésnek és veszélynek megélni azt, ahogy ezt sok régi típusú szülő tette.

A fent említett aspektusok hatásossága az új nevelési szemléletben gyakran azon múlik, hogy a szülő mennyire képes megosztani az élethez szükséges készségeket a gyermekkel. Ezt leghatékonyabban a Kommunikáció, a Megbeszélés és a Fegyelem képességeinek segítségével lehet megtenni.

 

KOMMUNIKÁCIÓ

A gyermekeddel való kommunikáció az egyik kulcsfontosságú módja annak, ahogy kimutathatod a szereteted és a tiszteleted.

A kommunikációs folyamat adás és fogadás egyben. A beszélő átadja vagy megosztja az elképzeléseit, a hallgató pedig fogadja ezeket. Mindkét folyamat „aktív” abban az értelemben, hogy a fogadás vagy „hallgatás” szintén egy képesség.

Szülőként a régi szemlélet mögé kell húzódnod, miszerint parancsokat és utasításokat adsz a gyermeknek, elvárva, hogy kérdés nélkül, engedelmesen elfogadja ezeket. És mindenekfelett sose veszítsd el a türelmedet, és sose kiabálj a gyermekeddel a kommunikáció folyamatában.

Ha haragot és erőszakot alkalmazol a kommunikációban, az csak arra tanítja a gyermeket, hogy ahhoz, hogy elérd, amit szeretnél, neked kell a leghangosabbnak és legagresszívabbnak lenned. Hasonló módon a fizikai büntetés arra tanítja a gyermeket, hogy ahhoz, hogy az legyen, amit szeretnél (szolgálatkészség/engedelmesség), agresszívnak és erőszakosnak kell lenned. A kommunikáció ezen mintáit a gyermek elraktározza magában, és később ki is fejezheti, amikor interakcióba lép a korosztályának tagjaival.

Sokkal jobb ennél, ha a gyermekedet arra tanítod, hogy hatékonyan, ám tisztelettel kommunikáljon. És ehhez a kulcs mindkét fél részéről az, hogy MEGHALLGASSA, hogy a másik mit szeretne mondani. És a hallgatásnak ebben a folyamatában valóban fogadja és megértse, hogy a másik mit érez, és mire van szüksége.

Beszélj a gyermekeddel minden olyan családi dologról, ami őt is érinti. Ne gondolod azt, hogy mivel ő még kicsi, egyszerűen csak el kell fogadnia azt, amit szeretnél. A gyermekeknek is vannak érzelmi szükségleteik, amiket figyelembe kell venni, ha olyan döntéseket hoztok, amik az egész családot érintik.

 

MEGBESZÉLÉS

A megbeszélés a kommunikációs folyamat része. Ha szeretnéd, hogy a gyermeked egy bizonyos utat kövessen, vagy hogy bizonyos dolgokat megtegyen, akkor el kell magyaráznod neki, hogy miért kéred ezt tőle.

Ha nem különösebben vonzó számára, amit szeretnél, akkor lehetséges, hogy jutalmat helyezz kilátásba arra az esetre, ha megteszi, amit kérsz tőle. Ebben az esetben egy „nyertes-nyertes” szituáció áll elő, amelyben mindkét résztvevő kap valamit, amit szeretne.

Ennek inkább az a lényege, hogy a kölcsönös kényelem egy terét érjétek el, ahol mindkét fél összhangban van azzal és elégedett azzal, amit meg kell tennie. Például, ha a játékok elpakolása gondot okoz nálatok, akkor beszéld meg a gyermekkel, hogy ha a játékokat egy héten keresztül minden este elpakolja, akkor hétvégén meglepitek valamivel. Ha nem pakolja el, akkor elmarad a meglepi. A legtöbb gyerek hajlandó egy ilyen javaslat hatására együttműködni, sokkal inkább, mintha az anyja egyfolytában kiabálna vele, hogy miért nincsenek elpakolva a játékok.

 

FEGYELEM

Bár ezt hagytam utoljára, általában ez a legtöbb érzelmet kiváltó terület a szülőkkel való beszélgetéseim során. Hogy büntessük-e a gyermeket vagy „elpáholjuk-e”, vagy kikényszerítsük-e a határokat. Személyes véleményem az, hogy soha ne használjunk erőszakot. Ez csak arra tanítja a gyermeket, hogy az erőszak egy eszköze annak, hogy megszerezd azt, amit akarsz.

Másrészről úgy gondolom, hogy a „fegyelem” fogalmát félreértelmezzük a társadalmunkban. Egyenlővé tesszük a szabályokkal, regulákkal és a büntetéssel. Valójában a fegyelem (discipline) és a tanítvány(disciple) szavaknak közös a gyökere, és a fegyelem összefügg a tanítással és a tanulással. És nem az a leghatékonyabb tanár, aki kiabál és erőszakos, hacsak nem a seregben vagy. A hétköznapi életben akkor a leghatásosabb a tanítás, ha a szívből jön, és kedves és figyelmes módon közlöd a másikkal.

A gyermekeknek szükségük van arra, hogy tudják, hogy hol húzódnak a határok, és hogy mit várunk el tőlük a családon belül. Ez segít biztosítani a biztonság érzését, ami elősegíti a nyugalmas viselkedést. Ám ezt az információt szerető és csendes módon is lehet közölni, a kommunikáció és a megbeszélés készségeit használva.

A kommunikáció és a megbeszélés képességei nagymértékben részei a fegyelem képességének.

Szülőként az a feladatod, hogy megtanítsd a gyermekedet – példamutatáson és szavakon keresztül -, hogy mit kell tennie, hogy hatalmának birtokában lévő és szeretetteljes felnőtté váljon. Te vagy a tanító, ő a tanítvány. És néha ő a tanító, és ti, szülők vagytok a tanítványok. Hagyd, hogy kapcsolat olyan szeretetteljes és tápláló legyen köztetek, mint Krisztus és a tanítványai között volt.

Forrás: www.amegoldas.eoldal.hu

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 + 4 =