Féltelek – hiszek

 

Féltelek, aggódom érted! Nem érlek el, hiába vagy akár mellettem. Ellépsz tőlem, pedig segíteni akarok. Itt vagyok, fogd meg a kezem, fogadd meg a tanácsaim, s minden rendben lesz.
 
Valóban minden rendben lesz? Vajon jól szeretem – e azt az embert, aki iránt így érzek? Vagy irányítani akarom őt, mert az ad nekem biztonságot, ha tudom, hogy vele minden rendben van ( legalábbis az én elképzeléseim szerint).
 
Sokszor annyira szeretjük a másikat, a párunkat, a gyermekünket, a szüleinket, hogy féltésből nem adjuk meg nekik az önálló döntés, gondolkodás szabadságát, sem a tanulásét sem, hogy a döntéseik következtében megtapasztalhassák tetteik következményét, s viselhessék az ezzel járó felelősséget. Olyan, mintha védőburokban akarnánk őt tartani, megkímélve az élet nehézségeitől, ugyanakkor elzárva tartjuk attól is, hogy kipróbálhassa önnön erejét, s megismerhesse saját magát, s mindazt, amiért erre a világra született.
 
Elfelejtjük, hogy ő is Isten szeretett gyermeke, akit a Teremtő óv és vigyáz, s akit felruházott minden olyan képességgel, erővel, kreativitással, hogy földi feladatait megoldja, életcélját beteljesítse. Hatalmas teremtő ő is, mint mi mindannyian. A saját életének teremtője. S azt, hogy ő mit szeretne megvalósítani, s azt is, hogy hogyan, azt csak ő egyedül tudhatja. Akkor szeretjük igazán, ha ezt el is tudjuk fogadni.
 
Lehet, hogy az élet iskolájában neki is szembe kell néznie önnön hibáival, nem szeretem szokásaival, s kijavítania azokat. S lehet, hogy meg kell vívnia a saját belső csatáit, hogy megbékéljen, s emelkedhessen.
 
Hidd el, drága Lélek, hogy a változás, vagy az igaz út megtalálása őbenne csak akkor fog megjelenni, ha azt legbelül, a lelke mélyéből akarja. Bárhogyan is próbálod irányítani őt, akár szeretettel akár máshogy, nem fog sikerülni. Mindaddig, amíg a szívében nem fogalmazódik meg a változás vágya, a felelősségvállalás önnön életéért, vagy nem fordul szívében a Teremtőjéhez hittel és alázattal, addig nem segítenek a tanácsaid, a segítő kezed, s csak rombolod a köztetek lévő kapcsolatot. “Megmenteni” nem tudod, hiszen ez nem a te dolgod, s lehetséges, hogy nem is kell, ő pedig eltávolodik tőled, mert a szabadság előbb utóbb jobban fogja vonzani.
 
Az egyetlen, amit tehetsz, hogy szeretettel elfogadod őt, s Isten tenyerébe helyezed. Imádkozni érte lehet, Isten kegyelmébe ajánlani úgy szintén. De tudd, hogy Istenünk mindig gondoskodik gyermekeiről, akár kéred őt, akár nem.
Adj inkább hálát, hogy itt van veled. Adj hálát a Teremtőnek, amikor csak hallod a szeretted hangját. Lásd őt Isten szemével, képzeld el, hogy minden elrendeződött. Lásd szeretteidet szárnyalni, repülni, cselekedni, s boldognak lenni. Lásd azt, hogy sikerül nekik megoldaniuk mindazt, ami miatt most te aggódsz. S ha mégsem, akkor is higgy benne, hogy ez most valamiért pont így jó.
 
De az is lehetséges, hogy csak egyszerűen neked kell elengedned az aggodalmaskodásodat, az irányítani akarásodat, hiszen az érzés a tiéd volt, senki más nem érezte rajtad kívül, s egyedül te tudod megváltoztatni azt.
 
Akár így, akár úgy , keresd meg a megnyugvást ezen gondolatok után. Dolgozz mindaddig az érzéssel, kérd az angyalok segítségét is az elengedéshez, amíg elönt a béke, a szeretet s a hála érzése.
 
Minden rendben van, s minden rendben lesz. S te rajtad áll, hogy hiszel – e benne.
 
Végtelen szeretettel: Balogh Andrea

 

 

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

6 + tizenhat =