Hiperaktivitás – belső tényezők

 

” A gyerekeitek nem hibások, csak egyszerűen mások. Más képességeik vannak. Isten, a teremtés, az univerzum gyermekei, akik fényt hoztak a földre” – Meg Blackburn Losey

Speciális nevelési igényű gyermeket nevelsz? Talán te magad vagy, akit régen nem értettek s ezzel a jelzővel illettek? 

Ünnepeld hát saját, vagy gyermeked másságát! Különlegesek, csodálatosak vagytok, akik a régi világ lerombolását, s az Új Világ létrehozását tűztétek zászlótokra.  

Bizonyára sokszor hallottad már, s most hadd erősítsem meg újra: emberi evolúció zajlik. Talán már mi magunk sem vagyunk olyanok, mint szüleink voltak. A mostani gyermekek pedig még inkább különböznek az eddigi generációktól. Másképp gondolkoznak, másképp éreznek, s ezáltal más gondokat okoznak szerető szüleiknek. Nevezhetjük őket indigó, kristály, vagy szivárványgyerekeknek, de ami biztos, hogy egyszerűen érzékenyebbek a megszokottnál. Nem is szabad beskatulyázni őket, hiszen a gyerekek nagyon nem szeretik ezt. Tartozzanak bármelyik csoportba, még akkor is annyira tudnak különbözni egymástól, amennyire csak lehetséges. 

A közös bennük, hogy nagyon szeretnek, nagyon érzékenyek, s ha hallgatunk a tanításaikra, egy  csodálatos világ felé vezetnek bennünket. Ám éppúgy, mint minden gyermek, nekik is szabályokra, világos határokra, s szerető, biztonságot adó szülői háttérre van szükségük. 

Nézzük, miben is mások, s mit lehet tenni, hogy másságukat  örömként éljék meg mind ők, mind a körülöttük élő felnőttek.

Nagyon érzékenyek. Világítsuk meg ezt most más oldalról.

Mindenre érzékenyek – színek, szagok, hangok, bármi, ami a látóterükbe kerül, s mások érzései. S mindent, ami körülöttük van, egyszerre érzékelnek. Hadd szemléltessem ezt egy kicsit:

Amikor gyermeked belép egy terembe, legyen az az osztályterem, vagy óvodai csoport, vagy éppen az otthonotok, mindent egyszerre fog érzékelni. Érezni fogja a hangulatodat, az ott tartózkodók hangulatait, de elérnek hozzá a teremben lévő tárgyak, képek, illatok, vagy szagok is. Minden tárgynak ugyanúgy van energiája, mint az embernek, s ő ezeket is érzékeli. Túl sok lesz az információ, a vizuális inger, túl sok a tanulni, feldolgoznivaló. Erre kétféleképpen szoktak reagálni a gyerekek. 

Az egyik, amikor hiperaktívvá válik. Hirtelen le kell mozognia magáról a felgyülemlett energiát. Túlpörög, hangosan, sokat beszél. Káosz lesz benne is, ami segítségre szorul a rendbetételhez. 

Behúzódik, elszigeteli magát a környezetétől. Ha otthon van, a szobájába menekül, vagy egy sarokba, ahol nem éri semmilyen hatás. Lehetséges, hogy zenét kezd hallgatni, vagy elmerül a könyvébe, s máris eltűnik a való világból. Láttam már gyermeket befogott füllel közlekedni egy osztályteremben: sok volt számára a zaj, a többiek kiabálása, a nyüzsgés. 

Az érzékenysége arra is kiterjedhet, hogy nem tud különbséget tenni a szóbeli, tettbeli, vagy akár érzésbeli dolgok között, ami rá irányul. Előfordulhat, hogy érzékeli a társa nem tetszését, ellenkezését, haragját. Számára teljesen mindegy, hogy ez a harag szóban nyilvánul meg felé, pl. veszekedés formájában,  vagy tettlegesen, verekedés formájában, vagy csak egy egyszerű nézés formájában (szó, és tett nélkül). Számára mindegyik ugyanazt az energiát közvetíti. Talán az egyik erősebb, mint a másik, vagy csak a társadalomban jobban elfogadott, de energetikailag ugyanúgy bánthat, mint a másik. S ő ezt pont így érzékeli.

Lehetséges megoldások: 

Energiavédelem mindennap ( újra és újra, nem győzöm hangsúlyozni 🙂 )

Tanítsd meg, hogy hogyan védje meg magát az energetikai támadásoktól, úgy , hogy ezzel nem okoz kárt  a másik emberben. Álljon ki határozottan önmagáért, de tartsa tiszteletben a másik testi, lelki épségét. Sok beszélgetéssel tisztázzatok mindent, ami számára félreértéshez vezethet az életben. Legyél a jó barátja, akivel megosztja a gondolatait. 

Tanítsd meg, hogy rend legyen a környezetében. Szórjatok ki minden felesleges dolgot, amihez már két hónapja nem nyúlt hozzá. Tegyétek dobozba, s el a szobából, a lakásból. “Amilyen a bent olyan a kint, s fordítva. ” Ha az addig rendes gyermeked hirtelen rendetlen lesz, figyelj nagyon, mert valami nincs rendben körülötte, vele. Ez jelzés, aminek jó utána járni. Ha egyáltalán nem akar rendet rakni, akkor valami belül nincs rendben, figyelj, találd ki, mi az, ami miatt vonzódik a káoszhoz maga körül. 

Tanítsd meg meditálni, lecsendesedni. Ebben segíthet egy csodálatos zene, s ha a gyermek szeretné, akkor akár természeti képekkel együtt. Hihetetlenül megváltoznak a gyerekek, ha pl. tanulás alatt szól egy meditatív, vagy komoly zene. A gyerekek nagyon szeretik a delfineket, bár az ő zenéjüket, éneküket inkább kreatív foglalkozásokhoz javasolnám. Nagyon energikusak.  Helyette mutasd meg neki a bálnák énekét, akár elalvás előtt, vagy amikor látod, hogy jól jönne egy kis lecsendesedés. 

Ha napközben túl sok volt számára a zaj, teremts legalább egy órát, amikor a kedvenc foglalatosságával foglalkozhat, elmerülhet benne zavartalanul. Ilyenkor  állítja helyre az energiarendszerét. Jó ötlet a magántanulói státusz is számára, ha megteheted, bár előbb utóbb meg kell tanulnia társak között is élni, s másságát így is megőrizni. Kisebb létszámú csoport tökéletes neki, éppúgy, mint a többi érzékeny társának. 

Másképp gondolkoznak

Az új kor gyermekei jobb agyfélteke orientáltak. Intuitívan és finom érzékkel fognak fel energiaimpulzusokat, és ezzel egyidejűleg, illetve ezzel párhuzamosan képekké és látomásokká alakítják ezeket. Mindez olyan gyorsan történik, hogy a bal agyfélteke nem is igazán tudja követni. Éppen ezért előfordulhat, hogy ezek a gyerekek később kezdenek el beszélni, vagy hatalmas szóáradattal próbálnak meg világossá tenni minden képet szüleiknek, vagy a körülöttük lévő személyeknek. 

Eltérő genetikai adottságuk mellett az agyuk felépítése is más. Elméjük villámgyorsan működik. Már régen máshol járnak gondolatban, mire mi épphogy csak felfogtuk az információt. Szakaszokban gondolkoznak, nem lineálisan, mint ahogy mi tesszük.

Olyan ez, mintha az agyban sok kicsi szoba lenne, amely hatalmas mennyiségű információ tárolására képesek. Minden szobának célja, tárgya, vagy feladata van. A szobák ajtajai egymásba nyílnak és bármelyik irányba nyithatók. Amikor új információ jut a szobába, az ajtó bezáródik, míg a szoba megtelik és a darabok egységes képpé állnak össze. Ekkor az ajtó kinyílik, és kiengedi az információt, ami megjelenik a tudatban.

Egy egy szakaszt egyben figyelnek, s értenek meg, s minden információtöredéket el is raktároznak. Követni tudnak több, párhuzamos gondolatmenetet , s el is tudják különíteni őket egymástól. Minden egyidejűleg fut a rácshálózatokon, amely az agy minden részét összeköti egymással. 

Mindez azt eredményezheti, hogy a mai kor gyermekei  sokszor előbb tudják a választ a kérdésünkre, mint hogy mi kimondtuk volna. Gyors a gondolkodásuk, gyorsan értenek mindent, energiájuk ötletek és gondolatok formájában árad sebes tempóban agyuk szellemi hálóján. Minden, ami nem elég gyors számukra, untatja őket és nem köti le a gondolataikat. 

Megoldás: 

Más jellegű kihívással ébren tartani az érdeklődésüket. Ami igazán érdekli őket, arra képesek  időt szánni, s egyre több mindent elsajátítanak belőle. Engedd, hogy azt tanulja, s olyan tempóban, ahogy ő szeretné. Egy kis példa: az egyik kisgyerek mindig a matematika feladattal kezdi a házi megírását, mert azt szereti legjobban. S azt sem lineálisan, hanem összevissza, ugrálva a feladatok között. Így sokkal érdekesebb. 🙂

Keressetek sok képi anyagot, videót mind ahhoz, amit éppen tanul. Ha látja képekben az elsajátítandó feladatot, a tanulás ideje lerövidül, s még élvezni is fogja. 

Sok gyereknek mozognia kell tanulás közben. Ha testük mozog, azzal egyfajta nyugalomra tesznek szert, jobban összeszedhetik magukat és világosabban tudnak gondolkozni. Nem szükséges az asztalnál ülnie, a földön ülve is lehet tanulni, s közben hagyd felugrani egy párszor, vagy két feladat között kifutni egy körre. 

Tanulj meg, s aztán tanítsd meg gyermekednek el egy két Brain Gym gyakorlatot, ami nagyban segíthet neki a két agyfélteke összehangolásában.

Fogadd el, hogy csak attól fog tanulni, akit szeret, s tisztel valamiért. A többit meg sem fogja hallgatni. 

” A gyerekeket nem kell a tanulásra motiválni, belső késztetésük van a tudásra, ha hagyják őket .”

Félelem

Ideális társadalmi és családi feltételek mellett az új gyerekek félelem nélkül, nyitottan és bátran állhatnak ki önmaguk, s a számukra fontos igazság mellett. Az olyan gyerekek, akik nincsenek a középpontjukban, akiket nem ismernek és fogadnak el – önértékelési problémákkal küszködnek, gyakran félénkek, félhetnek, állandóan aggódhatnak, s még fóbiáik is lehetnek.

Gondjaik lehet a magukkal, s másokkal szemben felállított magas elvárásaikkal is. Ha ezek  valamiért nem teljesíthetőek, gondjai lesznek az önértékelésével. 

Megoldás:

Szeresd feltétel nélkül, fogadd el olyannak, amilyen. Úgy sincs más választásod. A gyermek addig fog nevelni téged, amíg meg nem tanulod, mit jelent az, hogy feltétel nélküli. 

Dicsérd meg, ha megérdemli, de feleslegesen ne, mert azon átlát, s az ellenkezőjébe csap át a dolog.  Inkább mérges lesz, mint örülne neki. 

Soha ne hazudj neki, akkor sem, ha az lenne a könnyebb megoldás. Megérzi, ha nem mondasz igazat, s azáltal elveszíted a tiszteletét. 

Adj neki szabadságot, hogy saját maga gyűjthessen tapasztalatot. 

Állíts fel világosan megfogalmazott határokat, de a megszabott határokon belül adj meg minden szabadságot, amit csak meg tudsz engedni. Ez nem könnyű, és érzelmi kiegyensúlyozottságot, tisztánlátást igényel részedről.  

Támogasd őt, hogy maga találjon megoldásokat, maga tanuljon meg dolgokat, vagy mások segítségével, vagy saját belső gazdagságából merítve. 

Figyelj igazán, ha gyermeked beszél hozzád. Hallgasd meg, s ne bíráld. A gyermeked akkor is kommunikál veled, ha valamiért nem beszél. Ilyenkor a szíveddel kell hallgatni. 

Nagyon nagyon erős akaratúak

Úgy érkeztek a földre, hogy pontosan tudták, miért akartak ide jönni, mi a feladatuk. S ehhez nagyon erős akaratot kaptak a Teremtőtől, hiszen csak így tudják véghezvinni mindazt, amit elterveztek. Ez fantasztikus dolog, s ugyanakkor szülőként megélheted bizony kihívásként is. 

Maradj mindig a középpontodban, s ne engedd gyermekednek, hogy kimozdítson belőle. Hallgass mindig a szívedre, bármit tanácsoljon is a gyereknevelés terén. Úttörő vagy, ahogy gyermeked is az, így a hagyományos nevelés nem fog segíteni. Új, alternatív módszerekre van szükséged, s azt találod meg, bent, a szívedben.

Nem véletlen, hogy pont azt a gyermeket kaptad, akit most nevelsz, vagy már felneveltél. Egymást választottátok, egyfajta szövetséget kötöttetek, szabad akaratotokból. Te segítesz neki tájékozódni ebben a földi életben, s gondját viseled mindaddig, amíg fel nem nő, s a szeretni fogod őt, mindig, még akkor is, ha már a felnőtt életét éli. S ő pedig meg változtatni, át fog téged alakítani, újra igaz önmagaddá változtatni. Fognak jönni helyzetek, amikor semmi más nem segít neked, csak a belső iránytűd, s csak az az igaz önvalód fog átvinni benneteket az élet hullámain, aki Te vagy, aki mindig is voltál, csak lehet, hogy elfelejtetted azt. 

Soha ne félj a gyermekedtől, s az erős akaratától! Te sokkal erősebb vagy, mint képzeled! Adj hálát, hogy ilyen gyermeket kaptál, illetve választott téged. Engedd, hogy biztonságban, de megtapasztalhassa az életet, s a döntései következményeit. Amíg kicsi, állíts fel világos szabályokat, s vond be őt is ezek létrehozásában. Hidd el, sokkal jobban együtt fog működni veled, ha részt vehet ebben a folyamatban. S ha majd veled kerül összeütközésbe, találjatok egy olyan kompromisszumot, amit mindketten el tudtok fogadni. Legyen a szeretet híd közöttetek, ahogy mindig is volt, s mindig is lesz. 

Áldás rátok! 🙏💖

Végtelen szeretettel: Balogh Andrea 

 

 

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × 3 =